 |
| 2011. December 26. |
2011. december 26., hétfő
2011. december 24., szombat
2011. október 12., szerda
Jabdáztam, motojoztam, csúszdásztam!
Sokszor kérdezzük tőlük, mit csináltak ma az oviban vagy a bölcsiben. Persze nem mindig pont a feltett kérdésre kapunk választ, és nem is mindig akkor, amikor számítunk rá.
Dalmitól is megkérdezzük, hogy „Mit csináltál ma a bölcsiben?” vagy „Kivel-mivel játszottál az udvaron?” Egyszer azt válaszolta: „Jabdáztam, motojoztam, csúszdásztam”, nagyon aranyos hangsúllyal tudja ezt előadni. Tetszik nekünk, ezért másnap, harmadnap is megkérdeztük, a válasz mindig egész pontosan ugyanaz volt. (Persze sok minden mást tényleg nem nagyon lehet csinálni a bölcsi udvarán).
Aztán legközelebb más kérdésekkel próbálkozunk, hogy ennél kicsivel többet is megtudjunk. De sokszor máshogy derül fény arra, hogyan telnek a napok. Egy kis sérülés a kezén, és mutatja, hogy „bibis, fáj”. Ilyenkor elég hamar megtudjuk tőle, hogy elesett aznap a bölcsiben.
Aztán egyszer csak olyan mondókát kezd el kívülről mondani, amit itthon régen nem mondogattunk. Szóval biztosan sokat mondókáznak, mert a repertoár szépen bővül: Fújja szél a fákat, Zsipp-zsupp, Cini-cini muzsika, Megy a gőzös, és az örök elmaradhatatlan Hinta palinta. Ez utóbbi 2-őt velünk tanulta, a hinta palintát még a nyáron a sok hintázás közben (óriási kedvenc volt a hinta ezen a nyáron).
Egyszer látjuk, hogy a bölcsibe érkezéskor a Inci néni felteszi egy magas polcra a kisegerét. Utána meg is kapjuk a magyarázatot: ha nála van, állandóan a kezében van, és azzal sétál, nem játszik, mert ha játékba kezd, és lerakja maga mellé, valamelyik gyerek biztosan megszerzi, és attól teljesen kiborul. Így aztán egérke felül a polcra, és „onnan nézi Dalmit, hogy hogyan játszik”. Így játék is van, és a kisegér is „biztonságban van”. Ez a kis történet rögtön azt is megmutatja, honnan ered, hogy Dalmi, ha félrerakja a kisegeret, nehezen szakad el tőle, és hozzáteszi: „Nem bántsa senki”.
Amikor érte mentem, ha nem mondták, egy darabig mindig megkérdeztem, hogy hogyan evett Dalmi. Mindig mondták, hogy jól. De ha furcsa étel volt az étlapon, azért továbbra is megkérdeztem, míg végül egyszer azt a választ kaptam: „Igen jó étvágyú kislány és villámgyorsan belapátolja az ételt. Ha valamit Dalmi nem eszik meg, akkor tudjuk, hogy annak tényleg nincsen jó íze!”
Ezt annál inkább hihetetlen hallanom, mert mindig farkas éhesek mindketten, mikor elhozom őket. És tényleg kapásból nyűgösek, alig bírunk bárhova eljutni, ha elmarad a szokásos banán-elmajszolás az intézmény ajtaján kilépés közben.
Dalmitól is megkérdezzük, hogy „Mit csináltál ma a bölcsiben?” vagy „Kivel-mivel játszottál az udvaron?” Egyszer azt válaszolta: „Jabdáztam, motojoztam, csúszdásztam”, nagyon aranyos hangsúllyal tudja ezt előadni. Tetszik nekünk, ezért másnap, harmadnap is megkérdeztük, a válasz mindig egész pontosan ugyanaz volt. (Persze sok minden mást tényleg nem nagyon lehet csinálni a bölcsi udvarán).
Aztán legközelebb más kérdésekkel próbálkozunk, hogy ennél kicsivel többet is megtudjunk. De sokszor máshogy derül fény arra, hogyan telnek a napok. Egy kis sérülés a kezén, és mutatja, hogy „bibis, fáj”. Ilyenkor elég hamar megtudjuk tőle, hogy elesett aznap a bölcsiben.
Aztán egyszer csak olyan mondókát kezd el kívülről mondani, amit itthon régen nem mondogattunk. Szóval biztosan sokat mondókáznak, mert a repertoár szépen bővül: Fújja szél a fákat, Zsipp-zsupp, Cini-cini muzsika, Megy a gőzös, és az örök elmaradhatatlan Hinta palinta. Ez utóbbi 2-őt velünk tanulta, a hinta palintát még a nyáron a sok hintázás közben (óriási kedvenc volt a hinta ezen a nyáron).
Egyszer látjuk, hogy a bölcsibe érkezéskor a Inci néni felteszi egy magas polcra a kisegerét. Utána meg is kapjuk a magyarázatot: ha nála van, állandóan a kezében van, és azzal sétál, nem játszik, mert ha játékba kezd, és lerakja maga mellé, valamelyik gyerek biztosan megszerzi, és attól teljesen kiborul. Így aztán egérke felül a polcra, és „onnan nézi Dalmit, hogy hogyan játszik”. Így játék is van, és a kisegér is „biztonságban van”. Ez a kis történet rögtön azt is megmutatja, honnan ered, hogy Dalmi, ha félrerakja a kisegeret, nehezen szakad el tőle, és hozzáteszi: „Nem bántsa senki”.
Amikor érte mentem, ha nem mondták, egy darabig mindig megkérdeztem, hogy hogyan evett Dalmi. Mindig mondták, hogy jól. De ha furcsa étel volt az étlapon, azért továbbra is megkérdeztem, míg végül egyszer azt a választ kaptam: „Igen jó étvágyú kislány és villámgyorsan belapátolja az ételt. Ha valamit Dalmi nem eszik meg, akkor tudjuk, hogy annak tényleg nincsen jó íze!”
Ezt annál inkább hihetetlen hallanom, mert mindig farkas éhesek mindketten, mikor elhozom őket. És tényleg kapásból nyűgösek, alig bírunk bárhova eljutni, ha elmarad a szokásos banán-elmajszolás az intézmény ajtaján kilépés közben.
2011. október 8., szombat
Első nap az óvodában
Az oviba beszokás leginkább úgy ment, mint ahogyan legmerészebb álmaimban sem képzeltem volna: Néhány nap ismerkedés után az élesüzem napon, szeptember 1-én egyszerűen bementünk, elköszöntem, délután mentem érte, az ölembe ugrott boldogan, és közölték, hogy mintagyerek volt, evett aludt, játszott, és jól érezte magát. Azt reméltem, hogy könnyebben megy majd, mint a kb 6 hónapig és sokszor embert-gyereket-szülőt-gondozónőt próbáló bölcsibeszoktatás, ahol még Dalmi csoportjában is tudtak róla, ha Denének rossz napja volt. De erre nem számítottam, hogy ilyen szépen sikerül, és nagyon örülünk neki. Szeret oviba járni, és nem valószínű, hogy már lesz nagy mélypont, vagyis elfogadta, hogy közösségben tölti a napjait bizonyos megszokott napirend szerint, és szót kell fogadni annak, aki éppen rájuk vigyáz, meg kell enni az ebédet, aludni kell ebéd után.
Első buszos kirándulás
Denénél néhány jól irányzott kérdéssel azért már történetek egész sorát lehet előcsalogatni, így például az alábbiakat tudtuk meg a veresegyházi medveparkba kirándulásukról:
- a nagycsoportosok egy kicsi, nagyon rövid buszban ültek,
- a medveparkban az étterem mellett volt a wc,
- a wc-ben a kézszárító nagyon magasan volt, és Évi néni indította be mindig,
- illetve, hogy a maciknak almát vittek, és az apa maci ette meg az összeset.
Nagy élmény volt a gyerekeknek, és le a kalappal az óvónők előtt, hogy 120 gyerekkel bevállaltak egy ilyen buszos kirándulást.
Örülök neki, különösen, hogy egy korábbi ovis program, szeptemberben, Denének kevésbé jól sikerült. Kint ültek a kertben és egy zenés előadást néztek, mikor nem sokkal a kezdés után először beesett 2 pad közé, és felsértette a száját, aztán megcsípte az arcát egy darázs. Volt nagy sírás, de az óvónénik szerint igazi hősként viselkedett. Évi néni úgy fogalmazott „Látom én már, hogy Dene nagyon strapabíró gyerek” – amin utána elgondolkodtam, hogy ezek szerint, amit gyanítottunk is persze, hogy a hisztik semmiségekért otthon csak direkt nekünk szóló színészi előadások, igazából, nem is kényes.
Első buszos kirándulás
Denénél néhány jól irányzott kérdéssel azért már történetek egész sorát lehet előcsalogatni, így például az alábbiakat tudtuk meg a veresegyházi medveparkba kirándulásukról:
- a nagycsoportosok egy kicsi, nagyon rövid buszban ültek,
- a medveparkban az étterem mellett volt a wc,
- a wc-ben a kézszárító nagyon magasan volt, és Évi néni indította be mindig,
- illetve, hogy a maciknak almát vittek, és az apa maci ette meg az összeset.
Nagy élmény volt a gyerekeknek, és le a kalappal az óvónők előtt, hogy 120 gyerekkel bevállaltak egy ilyen buszos kirándulást.
Örülök neki, különösen, hogy egy korábbi ovis program, szeptemberben, Denének kevésbé jól sikerült. Kint ültek a kertben és egy zenés előadást néztek, mikor nem sokkal a kezdés után először beesett 2 pad közé, és felsértette a száját, aztán megcsípte az arcát egy darázs. Volt nagy sírás, de az óvónénik szerint igazi hősként viselkedett. Évi néni úgy fogalmazott „Látom én már, hogy Dene nagyon strapabíró gyerek” – amin utána elgondolkodtam, hogy ezek szerint, amit gyanítottunk is persze, hogy a hisztik semmiségekért otthon csak direkt nekünk szóló színészi előadások, igazából, nem is kényes.
2011. szeptember 24., szombat
2011. július 22., péntek
Pocijom az apartmanban
Megérkeztünk
Egy egész délelőttös pakolás, csomagok besakkozása az autóba (jó dolog lehet a kombi), motorok a gyerekek lábához, biciklik a tetőre. Fél 2, Dalmi már hol fáradt, be akar ülni az autóba, már miközben pakolunk, elalszik. Elindulunk. 3 utcányiról még hazafordulunk valamiért, ami már nem emlékszem, mi volt, de biztosan nélkülözhetetlen. Az út 2,5 óra, Dalmit alig tudom lekötni, ki akar szállni. Útközben elered az eső. Végre megérkezünk. Közben megint kisüt a nap, gyorsan kidobáljuk a cuccokat, rohanunk a tópartra. Szép az idő, örülünk a nyugalomnak. A gyerekek pancsolnak az esti napfényben. Csönd. De jó is ez! Kezdünk leereszteni, jön a nyaralás, és még milyen sok ilyen klasz nap áll előttünk! – Gondoljuk.
Aztán megtörve az idilli hangulatot,
Dene egyszer csak határozott hangon kijelenti: - Most menjünk haza.
Mi: - Igen, megyünk az apartmanba.
Dene: - Nem, a Szugló utcába menjünk haza!
Ajjaj. És tudjuk, hogy most valami igen jó indokot kell keresnünk, ma miért is nem fogunk hazamenni.
Apartmanban
Néhány napos tréning után, már Dene is tudja, hogy ahol most lakunk, az egy „apartman”. Majd aktívan elkezdi használni ezt az új szót.
Egyik este lefekvés előtt az ének választásakor: „Anya az apartmanban-t énekeljed!” – ez az „A part alatt” c. nálunk igen nagysikerű nóta akart lenni…
(Azóta is így hívja ezt a dalt, bár most már direkt mondja.)
Pocijom
Dalmi beszéde rengeteget fejlődött a nyaralásunk 2 hete alatt. Gyakorlatilag mindent mond és ért, kifejezi magát rövid mondatokban, gyönyörűen utánunk mond bármit, és a hinta-palinta dalocskát el tudja énekelni (amit aztán minden helyen, ahova fel lehet csimpaszkodni el is énekel a hintázás közben). Néhány rettentő édes szót is kreált: pocijom (pocim), lábájam (lábam), térdejem (térdem) – ezek mind a „Dalmi pocija” leszármazottai lehetnek, és legkedvesebb mindenhova hurcolós állatkája az: egérem.
A nyaralás alatt a gyerekek a szókincsen kívül sok minden másban is fejlődtek. Az első hét még az állandó térdsebek jegyében telt, mert totálisan sík terepen is remekül elhasaltak a jókedvű futkározások közepette, a javulás itt a nem-megújuló horzsolásokban mutatkozott meg. Megismerkedtek és szívükbe zártak egy kiskutyát, (az apartmanunk gazdájának kutyája szabadon átjárt hozzánk), Kevin sokszor már nem győzött menekülni a rajongásuktól. Bár először bizalmatlanul fogadták a hajót és kisvonatot, hamar rájöttek, milyen izgalmas és érdekes ezeken az új eszközökön utazni, így Sopronban a legnagyobb sikere az elektromos városjáró kisvonatnak volt. Aztán iszapozás, víz-bátorság, csúszdázás fürdőnadrágkoptatásig, palacsintaevés, és más felnőttes normális ételek elfogyasztása, stb, stb…
Rengeteg kép a nyaralásról:
2011. júl 11-22 Fertő-tó és Balaton
Egy egész délelőttös pakolás, csomagok besakkozása az autóba (jó dolog lehet a kombi), motorok a gyerekek lábához, biciklik a tetőre. Fél 2, Dalmi már hol fáradt, be akar ülni az autóba, már miközben pakolunk, elalszik. Elindulunk. 3 utcányiról még hazafordulunk valamiért, ami már nem emlékszem, mi volt, de biztosan nélkülözhetetlen. Az út 2,5 óra, Dalmit alig tudom lekötni, ki akar szállni. Útközben elered az eső. Végre megérkezünk. Közben megint kisüt a nap, gyorsan kidobáljuk a cuccokat, rohanunk a tópartra. Szép az idő, örülünk a nyugalomnak. A gyerekek pancsolnak az esti napfényben. Csönd. De jó is ez! Kezdünk leereszteni, jön a nyaralás, és még milyen sok ilyen klasz nap áll előttünk! – Gondoljuk.
Aztán megtörve az idilli hangulatot,
Dene egyszer csak határozott hangon kijelenti: - Most menjünk haza.
Mi: - Igen, megyünk az apartmanba.
Dene: - Nem, a Szugló utcába menjünk haza!
Ajjaj. És tudjuk, hogy most valami igen jó indokot kell keresnünk, ma miért is nem fogunk hazamenni.
Apartmanban
Néhány napos tréning után, már Dene is tudja, hogy ahol most lakunk, az egy „apartman”. Majd aktívan elkezdi használni ezt az új szót.
Egyik este lefekvés előtt az ének választásakor: „Anya az apartmanban-t énekeljed!” – ez az „A part alatt” c. nálunk igen nagysikerű nóta akart lenni…
(Azóta is így hívja ezt a dalt, bár most már direkt mondja.)
Pocijom
Dalmi beszéde rengeteget fejlődött a nyaralásunk 2 hete alatt. Gyakorlatilag mindent mond és ért, kifejezi magát rövid mondatokban, gyönyörűen utánunk mond bármit, és a hinta-palinta dalocskát el tudja énekelni (amit aztán minden helyen, ahova fel lehet csimpaszkodni el is énekel a hintázás közben). Néhány rettentő édes szót is kreált: pocijom (pocim), lábájam (lábam), térdejem (térdem) – ezek mind a „Dalmi pocija” leszármazottai lehetnek, és legkedvesebb mindenhova hurcolós állatkája az: egérem.
A nyaralás alatt a gyerekek a szókincsen kívül sok minden másban is fejlődtek. Az első hét még az állandó térdsebek jegyében telt, mert totálisan sík terepen is remekül elhasaltak a jókedvű futkározások közepette, a javulás itt a nem-megújuló horzsolásokban mutatkozott meg. Megismerkedtek és szívükbe zártak egy kiskutyát, (az apartmanunk gazdájának kutyája szabadon átjárt hozzánk), Kevin sokszor már nem győzött menekülni a rajongásuktól. Bár először bizalmatlanul fogadták a hajót és kisvonatot, hamar rájöttek, milyen izgalmas és érdekes ezeken az új eszközökön utazni, így Sopronban a legnagyobb sikere az elektromos városjáró kisvonatnak volt. Aztán iszapozás, víz-bátorság, csúszdázás fürdőnadrágkoptatásig, palacsintaevés, és más felnőttes normális ételek elfogyasztása, stb, stb…
Rengeteg kép a nyaralásról:
2011. június 7., kedd
Családos EVK Kolping hétvége
Remekül éreztük magunkat hétvégén a Kolping hotelben. Szuper, hogy a gyerekek már akkorák, hogy minden benti-kinti játszóteret fel tudtunk fedezni.
Néhány aranyköpés Denétől:
Egy reggel. Dene már ébren, jókedvűen kelt. Próbál minket is felébreszteni. Miután türelmesen feküdt közöttünk fél órát (hihetetlen, ilyen még nem volt, és amiért nagyon hálásak voltunk), végül felpattant, elhúzta a függönyöket, és kijelentette:
"Már világos van, keljetek fel" Majd miután Apa megviccelte, és hirtelen eltüntette a kutyáját a takaró alá, Dene nagyon komolyan annyit tett hozzá: "Apa, ilyet máskor ne csináljál!" Ha még bárkinek kétsége lenne affelől, hogy milyen nagyfiú lett Dene:
Mielőtt elindultunk reggelizni, Dene felhívta rá a figyelmemet: " Anya, indulás előtt menjél el pisilni! "
Mire végéhez közeledtünk a 4 napnak, már a reggelik és ebédek is egészen jól mentek. Vasárnap gyönyörű strandidőnk volt, Dalmi és Dene ki sem akart jönni a pancsolómedencéből.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)
