Először csak a szobában levegőzött Dene bundazsákba beöltöztetve a nyitott teraszajtó mellett. Amikor ezt a képet megörökítettem, éppen nagyon jól tűrte a beöltöztetést, egyébként a sapka Dene legutáltabb ruhadarabja, a fel- és levételét mindig sírás kíséri.
Aztán már egyre hosszabb sétákra is elmerészkedtünk, és a babakocsiban mindig jókat alszik! Az idő idén nekünk kedvez, hiszen szinte nincs is tél, szép napsütésben sétálhatunk mostanában.
"Ilyen vagyok, amikor ordítok, és az Anyu meg az Apu nem tudja kitalálni, mi a bajom. Pedig szerintem olyan egyértelmű!"
"Mamival, amikor itt volt nálunk, hogy segítsen Anyunak, és sokat babázzon velem."
"Már többnyire egyáltalán nem sírok pelenkázás közben. Inkább a zenélő barira figyelek."
Majd elvitték lemosdatni és felöltöztetni, ahol Lacinak és anyukámnak a kezébe adták, így ők már babázhattak addig is, míg én még a műtőben voltam.
Az első nap délután még meg sem tudtam mozdulni, de másnap reggel már fel tudtam, és kellett is állni, így a második naptól már éjjel nappal velem lehetett Dénes. 
Eredetileg a császár miatt tovább kellett volna bent maradni a kórházban, de úgy látszik szilveszter éjszakára nem akartak annyi munkát maguknak a csecsemőosztályon, mert már december 31-én délben hazajöhettünk nagy örömünkre. A szilvesztert idén nem nagyon érzékeltünk, maximum a tűzijátékok emlékeztettek minket rá, hogy hamarosan 2008 lesz. Meg akartuk várni legalább az éjfélt, egy koccintásra, de nem sokkal éjfél előtt kidőltünk a fáradtságtól. A nappalok nyugodtan telnek azóta, Dénes nagyokat alszik, és szépen eszik, az éjszakáink viszont egyelőre kicsit zaklatottak, mert sokat fáj a hasa. Most minden este kísérletezünk valami új módszerrel, hogy ne fájjon a pocija, és tudjon ő is és mi is aludni egy kicsit. Most úgy tűnik, hogy a probléma az, hogy túleszi magát, így most fogunk figyelni rá, hogy ne egyen túl sokat, és reméljük a legjobbakat. Szurkoljatok légyszi!
"Most már gyakrabban nyitva van a szemem!"
